2017.01.10.
06:16

Írta: KR13

Az OTP szállt csak ringbe a sötét erővel


pos3.jpgAz elmúlt egy hónapban több hír jelent meg a POS-telepítési programmal kapcsolatban, de a közlések szinte kivétel nélkül arról szóltak, milyen jó is lesz ez a piacnak.

Nos, ha olyan sikert ígért volna a pályázat, akkor nem csak két szereplő pályázott volna rá. Az egyikük, az OTP ráadásul lemaradásban van, tekintve, hogy eddig nem dolgozott a pályázati anyagban szereplő színes kijelzős POS-készülékekkel, vagyis neki most kell elindítani a POS-készülék certifikációt.

Továbbra sem magyarázta meg senki, hogy a bekötésre váró kiskereskedelmi egységekbe - mert csak új bekötésre jár a támogatás - miért is kell abszolút high tech készülékeket telepíteni - leszámítva azt a pletykát, amely szerint egy bankfüggetlen szolgáltató lassan 2 éve beszerzett 10 ezer darab ilyen készüléket, amelyet most így támogatva piacra tud hozni, s így a támogatással a háta mögött egyszerre az elfogadói piac egyik legkomolyabb szereplője tud lenni.

Más kérdés, hogy az említett új kereskedelmi egységekben az új szolgáltató aligha arat majd - hiszen a forgalom szerint fontos helyek 70-80 százalékában már bizonyosan működik POS-készülék, ahol pedig nem, ott bizony más oka (nevezzük adóoptimalizálásnak) lehet annak, hogy a kereskedő nem akarja biztosítani a mindig könyvelt tranzakciónak számító bankkártyás fizetést. 

A még szabadon lévő kis kereskedelmi egységeknek már ma is rendelkezésére áll egy abszolút testre szabott megoldás: a Vodafone Ready Pay egyszeri 5 ezer forintos beruházás mellett havi 12990 forintért teljeskörű, semmi egyéb költséggel nem járó (azaz az elfogadás mellet szervízt és támogatást is kínáló) bankkártya-elfogadást kínál 2 éves időtartamra. (Van olcsóbb csomag is: havi 7990 forintért 6 hónapos jutalékmentesség jár, majd azt követően 1,25 százaléknyi elfogadói jutalék mellett lehet bankkártyát elfogadni.) A Vodafone honlapján elérhető szerződési feltételek közül ráadásul úgy néz ki, kikerült az a tétel, amely a fenti díjakat csak havi 1 milliós kártyás forgalomig biztosítja. Nem reklámnak szánom ennek a szolgáltatásnak a bemutatását, pusztán jelzem, hogy álságos az a vélekedés, amely szerint a kiskereskedőket összenyomja a kártyaelfogadói jutalék - ma tehát ilyen jutalékszinten is lehet forgalomfüggetlenül bankkártyát elfogadni. Ez fényévekre van a korábban közölt (cseppet sem igaz) 4-5 százalékos elfogadói jutaléktól.

Ettől függetlenül támogatandó minden olyan kezdeményezés, amely a hazai bankkártyás (és mobil) fizetés elterjedését segíti. Az is örömteli, ha új versenytárs jelenik meg a piacon. De azért a "régiek" védelmében legalább mi, hadd emeljünk szót...

 (Egyébként az alibabán is kaphatóak ma már színes kijelzős POS-ek, de azért ezt mégse ott vegyünk.)

 

Update! Végül 4 induló lett a tenderen, de úgy tudjuk, ebből három még jó ideig nem tud piacra lépni színes érintőkijelzős POS-készülékkel - ilyennel csak egy pályázó rendelkezik...

http://kartyavilag.blog.hu/2017/01/11/palyazat_update

 

1 komment

Címkék: bankkártya OTP POS ReadyPay

A bejegyzés trackback címe:

https://kartyavilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8812114719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.01.10. 21:30:28

Ki a másik cég? SIA vagy SIX?
Érdekes, hogy a K&H és az Erste nem pályázott, az ő termináljaikat látni az OTP után a legtöbb helyen.
süti beállítások módosítása