2016.04.05.
12:37

Írta: KR13

Pillanatok alatt számlán a pénz - ezt tervezi az MNB

bartha_lajos_mnb.jpgA 2014/92/EU fizetési számla (PAD) irányelvet 2016. szeptember 18-ig át kell ültetni a magyar jogrendbe. Ennek három fontos iránya lesz – mondta el Bartha Lajos, az MNB pénzügyi infrastruktúrák igazgatója a portfolio.hu Pénzügyi IT konferenciáján. Egyrészt a fizetési számlákhoz kapcsolódó díjak átláthatóságát kell biztosítani. Két éven belül a legjellemzőbb díjköteles, fizetési számlákhoz kapcsolódó szolgáltatások egységesek lesznek, azaz minden szolgáltatónak ugyanezeket az elemeket kell feltüntetnie. Ugyancsak egységes lesz a számlák tartalma és a díjjegyzék.

Az irányelv a bankszámla-váltást is megkönnyíti. Magyarországon egyelőre a Bankszövetség ajánlása szabályozza ezt, ám ez nem kötelező, kevés bank is használja. Az MNB ezt az irányelv alapján kötelezővé teszi: az új banknak 2 napon belül kezdeményeznie a számlaváltást a régi banknál, s az egész folyamatnak 2 héten belül le kell zajlania, ekkor már például az összes csoportos beszedést tudnia kell az új számlának, anélkül, hogy az ügyfélnek bármit kellene tennie. A folyamat megkönnyítésére egy sor megoldást mérlegelnek – mondta Bartha. Ezek között lehet az, hogy központi számlaátirányítást tennének lehetővé, de ezen egyelőre még az NGM-mel együtt gondolkodnak.

Alapszámla-kérdések

Az alapszintű fizetési számla bevezetését is előírja a PAD Az EU-ban a lakosság 10, hazánkban a polgárok 20 százalékának nincs bankkapcsolata, a cél az, hogy mindenki regisztrált legyen valamelyik pénzügyi szolgáltatást. Az új alapszámla kapcsán az árazásra két irányt vizsgál az MNB: az egyik, hogy az alapszolgáltatás ingyenes legyen, míg a másik konstrukció díjazás ellenében biztosítaná a szolgáltatást.

Ha ingyen adnánk az alapszámlát, komoly lenne a veszély, hogy a pénzforgalmi szolgáltatások széles körében megszűnne a verseny – mondta Bartha Lajos. Ha viszont díjköteles lenne, akkor például meg lehetne határozni, hogy egy bizonyos jövedelem felett nem lehet igénybe venni az alapszámlát, a díjas megoldás kizárná, hogy a bankok más termékek díjának emelésével keresztfinanszírozzák majd az alapszámla ingyenességét, amely – derült ki szavaiból – bizonyára kannibalizálhatja a „sima”, díjas számlákat.

Szabályozzák a paypalt és társait

A pénzforgalmi irányelv 2. verzióját 2018. januárjáig kell átültetni a magyar jogrendbe. Itt lehet majd a pénzforgalmi szolgáltatók minden körére vonatkozóan egységes szabályokat megalkotni, hogy a bankoknál jóval kevésbé szabályozott FinTech cégek versenyelőnye csökkenjen. Az új szabályok fő vonala az ügyfelek biztonságának növelését célozzák – ez az a terület, amelyen a szabályozatlanság miatt előnyt élveznek most a bankfüggetlen szolgáltatók, hiszen nekik ezeknek eddig nem kellett komoly szabályozói előírásoknak eleget tenniük. A Fintech cégek beruházásainak mintegy 25 százaléka megy ma a pénzügyi infrastruktúra irányába, vagyis komoly vetélytárs.

Azonnali fizetés felé indul az MNB

Az MNB az azonnali fizetési rendszer bevezetése kapcsán el akarja érni, hogy minél több fizetési helyzetben alternatívát tudjon nyújtani a készpénzzel szemben. A megoldással a bankrendszer versenyképessége javulhat.

Az MNB elvárásai szerint az új rendszer 7/24-es működésre lesz kész, a jegybank a másodlagos azonosítók használatát (pl. a mobilszám alapú utalást) egy háttérközponttal oldaná meg a mai elképzelések szerint, ahol a számhoz hozzákapcsolódna a bankszámlaszám. Az átutalás összegének azonnal meg kell jelennie a kedvezményezett számláján, míg a küldőnek azonnal visszajelzést kell kapnia az utalás megtörténtéről.

Az MNB az azonnali fizetési rendszerrel (afr) kapcsolatos tanulmányát néhány héten belül publikálja, a szektor tagjaival az év első felében egyeztetnek majd a tervezett javaslatokról – mondta el Bartha Lajos.

Eölyüs Endre szerint az afr- elindulása rövid távon nem veszélyezteti a bankkártya-piacot, a kártyacég reméli, hogy saját fejlesztéseivel megfelelően tud csatlakozni majd az új elképzeléseivel.

Most akkor verseny vagy irányított verseny lesz? 

A hazai bankkártya-elszámolással kapcsolatban Bartha Lajos emlékeztetett, hogy a hazai bankkártya-forgalom indulásakor a Giro Bankkártya Zrt-n kereszül biztosították a belső elszámolást. Később ez lecsökkent, a kártyatársaságok pedig átvették az elszámolást. Most az interchange-díjakra vonatkozó EU-irányelv kötelezi a bankkártya cégeket, hogy engedjék piacra az alternatív elszámolóházakat. Ezen felbátorodva vizsgálja most az MNB a Giroval a belső elszámolást, hiszen a kiegyenlítés ma is az MNB-ben zajlik. Annak nem lesz értelme, hogy egyes szereplők külön helyen legyenek – mondta Bartha, akinek ezen mondata kicsit szemben állt azzal a vélekedéssel, mely szerint itt versenyhelyzetnek kellene döntenie. Azt ugyanakkor az MNB igazgatója elmondta: a beindulás előtt kikérik a bankok véleményét, csak akkor lépik meg ezt a fejlesztést, ha az új megoldással árcsökkentést tudnak elérni.

Eölyüs Endre szerint a „hozzuk haza” a tranzakciókat, nem értelmezhető. Amit látni kell, itt mérethatékonysági kérdésről van szó szerinte. Ha lesz olyan szereplő, aki tudja jobban, gyorsabban, olcsóbban

Ha ez hozzájárul ahhoz, hogy a hazai készpénzforgalom 80 százalékos aránya csökkenjen, akkor beleállunk ebbe a versenybe – mondta a MasterCard regionális vezetője. Kiss Ede szerint is készek a versenyre, de egyelőre még nem látják a Giro üzleti modelljét. Egy kártyacég több száz millió tranzakciót kezel, a magyar piac ezzel szemben néhány tízmilliós ügyletről szól – elég rossznak kellene lennie a kártyacégeknek, ha költségei nem lennének alacsonyabbak, mint egy kisebb szereplőnek – mondta Kiss Ede, aki szerint azt is látni kell, hogy nem elég egyszer megteremteni az elszámolást, folyamatos fejlesztésekre van szükség. Most például a tokenizáció okoz komoly fejlesztési költséggel járó fejlesztést. De vannak triviális problémák is: a chargeback-helyzetet például nehéz lesz ezzel a kétszereplős megoldással kezelni.

Forrai Péter, az OTP Bank ügyvezető igazgatója szerint egyelőre semmit nem tudnak mondani a következményekről, hiszen nem tudják, hogy a Giro elszámolórendszere hogyan és miként, milyen áron dolgozna, de azt sem, hogy júniustól – amikor az eddig csomagban kapott szolgáltatásokat a kártyacégek szétbontják – milyen árakat határoznak majd meg a kártyacégek az elszámolásra.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kartyavilag.blog.hu/api/trackback/id/tr398568038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása