Az OTP Bank, a Cellum és a MasterCard közös februári bejelentését követően immár a nagyközönség számára is elérhetővé vált az OTP Bank vadonatúj szolgáltatása, ami forradalmasítja a hazai mobilfizetést. Az OTPay egy okostelefonon futó integrált mobilfizetési alkalmazás, amellyel az internetes kereskedők mellett az országban elsőként a boltokban is lehet fizetni, és bármelyik bank ügyfele használhatja. A megoldást a magyar Cellum Csoport fejlesztette ki, a MasterCard mobilfizetésekre vonatkozó szabályrendszerét figyelembe véve.
A hazai mobilfizetési piac legnagyobb technológiai gátjai szakadhatnak át a Cellum és az OTP megoldásával. Lényegében bárhol fizethetünk mobillal, legalábbis technikailag mindez lehetséges mostantól: az OTPay alkalmazást bárki ingyenesen letöltheti és regisztrálhatja bankkártyáját függetlenül attól, hogy melyik banknál rendelkezik számlával, a kereskedők pedig ingyen vezethetik be boltjaikban a mobilfizetést.
Az OTP Bank, a Cellum és a MasterCard együttműködésében létrejövő alkalmazás használata rendkívül egyszerű: azon boltokban, éttermekben vagy online kereskedőknél, ahol kint van az OTPay logó, a mobiltelefont ugyanúgy lehet használni a fizetéshez, mint a hagyományos bankkártyákat. A boltok esetében csupán egy előre kihelyezett QR-kódot kell lefényképezni, míg internetes vásárlásnál elég a telefonszámunkat begépelni, így nincs szükség a plasztik kártya fizikai jelenlétére.
Az OTPay felhőalapú fizetési technológiát (cloud payment) használva végez biztonságos tranzakciókat, amelyek során a felhasználónak nem kell kiadnia a bankkártya adatait a kereskedőknek. A Cellum egyedülálló, szabadalmaztatott kártyatárolási technológiája az elérhető legmagasabb, banki szintű biztonságot nyújtja. Az ún. „eltört titok” technológia lényege, hogy a titkosított bankkártyaadatok egyik fele a felhasználó mobilkészülékén, a másik fele pedig a Cellum biztonságos szerverközpontjában található.
Inotay Balázs, a Cellum stratégiai igazgatója elmondta: „Az elmúlt időkben egyre több olyan esetről hallunk, amikor kiberbűnözők feltörik a kereskedők hagyományos bankkártya-tárolási rendszerét és ellopják az abban tárolt kártyaadatokat, kártyatulajdonosok százezreit megkárosítva ezzel. Ezek az esetek megmutatják, hogy hol tudja a mobilfizetés többletbiztonsága a legnagyobb hasznot nyújtani az ügyfelek számára.” A szakember rámutatott, hogy az OTPay használatával a fizetési adatok titkosított formában, a kereskedőt elkerülve jutnak el a bank rendszerébe, így sokkal nagyobb biztonságot nyújt a felhasználó számára, a kereskedő válláról pedig egy hatalmas terhet vesz le.
„Hihetetlenül izgalmas változás előtt vagyunk. Ilyen közel még soha nem álltunk mobilfizetésben az USA-hoz, vagy Japánhoz. Technológiailag megoldottuk, hogy lényegében bárki, bárhol fizethessen az okostelefonját használva. Ez új korszakot nyit a hazai mobilfizetési evolúcióban” – tette hozzá Inotay Balázs.
„Az OTPay Magyarország eddigi legnyitottabb mobilfizetési rendszere. Az alkalmazást nem csak az OTP Bank ügyfelei használhatják, hanem bárki, aki rendelkezik a legnagyobb kártyatársaságok plasztikjával. Az alkalmazással a bolti és az internetes fizetés mellett az OTP Bank ügyfelei pénzt is küldhetnek és egyenleget is lekérdezhetnek. Emellett mobiltelefon kártyaegyenleg feltöltésére, adományküldésre is lehet használni” – mondta el Forrai Péter, az OTP Bank Elektronikus Banki Igazgatóságának ügyvezető igazgatója. A tervekkel kapcsolatban elárulta: „A szolgáltatás a jövőben további funkciókkal fog bővülni: a kártyabirtokosok több mint 30.000 MasterPass™ elfogadóhelyen fizethetnek majd világszerte, illetve használhatják csekkbefizetésre, valamint az alkalmazáson belüli árurendelésre.”
Az OTPay kereskedői hálózathoz való csatlakozás szintén rendkívül egyszerű: az OTP Bank nem vár el számlanyitást a csatlakozó kereskedőktől, bármely hazai banknál vezetett, már meglévő számla használható. Nincsen semmilyen havi vagy fix díja a szolgáltatásnak, nincs szükség POS terminálra, és nincsen egyszeri belépési vagy szerződési díj sem.
Már az induláskor több mint 90 elfogadóhelyen lehet fizetni az OTPay-jel, és az elfogadók köre folyamatosan bővül. Az érdeklődő üzletek, éttermek, valamint webshopok számára bővebb információkat nyújt a Cellum értékesítési csapata.
Az OTPay az első digitális pénztárca lesz Európában, amely a MasterCard globális fizetési platformja, a MasterPass™ rendszerét integrálja. A MasterPass™ nyílt fejlesztői környezete (API) lehetővé teszi, hogy a partnerek összekapcsolják saját elektronikus tárcáikat a MasterPass™ elfogadói hálózattal, kihasználva a MasterCard fizetések, a visszaélés-figyelő és az azonosítási szolgáltatások minden előnyét.