A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a MasterCard Europe SA (MasterCard) visszaélt gazdasági erőfölényével, mert 2011. február 8. és 2013. december 31. között úgy állapította meg bankközi jutalékának mértékét, hogy az alkalmas volt versenytársak kiszorítására a piacról – szólt a hír.
A történetet nem ismerők számára álljon itt a GVH, majd egy ügyvédi iroda képviselőjének nyilvánosságot kapott állítása és azokra vonatkozó megjegyzéseink.
1. állítás Az Európai Unió Bizottsága (Bizottság), mint versenyfelügyeleti hatóság számos uniós szintű eljárást folytatott le e kártyatársaságokkal szemben a bankközi jutalékkal (interchange) kapcsolatban. A bankközi jutalék a bankkártya-elfogadást biztosító elfogadó bank által a kártyát kibocsátó bank részére, a bankkártyákkal lebonyolított tranzakcióért fizetett díj, amelynek mértékét Magyarországon a kártyatársaságok határozzák meg.
1. megjegyzés A hír igaz. Azt azonban a GVH édesdeden elhallgatja, hogy 2009. szeptember 24-éig a bankok a díjakról egy az MNB által létrehozott fórumon egyeztek meg, ezt minősítette kartellnek a GVH és 2 milliárd forintos büntetést rótt ki a bankokra és a kártyatársaságokra. Innentől került az interchange díj megállapítása a bankkártya társaságok kezébe, akik – eltérő üzleti modellt alkalmaztak.
2. állítás A Bizottság a VISA-val szembeni egyik eljárást a VISA kötelezettségvállalásának elfogadásával szüntette meg, ennek következtében a VISA bankközi jutalékának felső korlátja lett Magyarországon 2011 februárjától.
2.a. megjegyzés A Visa azt vállalta a fenti megállapodásban, hogy azokban az országokban, ahol nincs saját, nemzeti díjmegállapító szerve (Visa Board) ott az EU által meghatározott, a nemzetközi bankkártyás fizetésekre vonatkozó djítételeket alkalmazza. A vállalás „komolyságát” jelzi, hogy az Európai Unió 28 tagállamából mindössze három kisebb helyen nem volt ilyen Visa Board. Magyarországon épp azért, mert a bankok a 2009-es GVH bírság hatására elzárkóztak attól, hogy bármilyen olyan szervezetet létrehozzanak, amelyet a GVH ismét kartellnek minősít majd. A Visa komoly erőfeszítéseket tett a Board létrehozására, hasztalan.
2.b. megjegyzés Az EU a határon átnyúló szolgáltatásokra kivetett interchange díjat számottevően alacsony szinten határozta meg, hogy az egységes európai pénzügyi szolgáltatások emblematikus bizonyítékaként mutogathassa. Miután a bankkártyás forgalomban természetesen 90-95 százalékot képvisel a belföldi forgalom, a kártyakibocsátók üzletpolitikájában a költségek (kártyakibocsátás, biztonsági előírások, klíring költségek, stb.) viselésére a belföldi forgalom díjazásában képezték meg a jutalékot. Az, hogy a fizetések egy részében - a külföldi fizetések elszámolásában - alacsony lett az interchange díj, komoly árazási szerepet így nem játszott. Hazánk fejlődő piacnak minősül bankkártya téren, ezért itt sokkal komolyabb a költségnyomás, hiszen a fejlesztéseket, beruházásokat sokkal inkább finanszírozni kell. Ezért mindenki egyetértett azzal, hogy az ilyen piacokon magasabb interchange díjak ésszerűek - ezt a Visa is számtalan esetben elismerte. (2014. január 1-jétől - Európát megelőzve - nálunk már a belföldi forgalomban is az EU mértékek alkalmazandóak.).
3. állítás A bankkártyapiac egy olyan speciális piac, ahol a bankközi jutalékok emelkedéséhez vezet e piac felső szintjén elhelyezkedő bankkártya-társaságok versenye. Ennek oka, hogy a kibocsátó bankok bevételre tesznek szert a bankközi jutalékból, és így azt a bankkártya-társaságot választják, amely magasabb szinten képes meghatározni bankközi jutaléka mértékét.
3. megjegyzés A Visa a kötelezettségvállalásáig Magyarországon magasabb interchange-díjakat alkalmazott, mint a MasterCard. Ha a GVH álláspontját fogadjuk el, 2011 előtt a bankoknak a Visát kellett volna preferálniuk. Ez azonban nem így történt, hiszen:
4. állítás A MasterCard a magyarországi kártyapiacon erőfölényes pozícióban volt a vizsgált időszakban, és e pozícióját erősítette, hogy behozhatatlan versenyelőnyre tett szert a VISA-val szemben, utóbbi felső korlátja miatt a bankközi jutalék meghatározásában. A MasterCard a fentiek tudatában olyan szinten határozta meg bankközi jutalékának szintjét, amelynek következtében tovább csökkent a MasterCard piaci erőfölénye miatt már amúgy is meggyengült verseny.
4. megjegyzés A MasterCard „erőfölényes” helyzetéhez az vezetett, hogy sokkal komolyabb jelenléttel volt jelen Magyarországon, mint a versenytárs. A MasterCard Budapestről irányítja az egész kelet-közép-európai régiót, míg a Visa-nak 2010-ig nem is volt állandóan Magyarországon tartózkodó képviselője.
Az eltérő üzleti modellből eredően a MasterCard számos fejlesztésben támogatta, támogatja a banki partnereit. Erre aligha lehet jobb példa, minthogy Magyarországon a köznyelv PayPass-nak hívja az érintőkártyás fizetést – holott ez a MasterCard ilyen típusú megoldásának a neve. A Visa évekig nem tudott bejönni a magyar piacra, mert nem tudta megfelelően támogatni a banki partnereket a fejlesztésekben.
De nem csak ilyen megoldásokban. Emlékezetes lehet, hogy 2014-ben a MasterCard 300 millió forintot adott a Magyar Nemzeti Bank által is támogatott kereskedelmi kártyaelfogadó automata (POS) bővítési program finanszírozására. A Visa ugyan részt vett a projektben, de egyetlen forinttal sem járult hozzá a költségekhez. (A MasterCard két évvel korábban már önmagától finanszírozott egy hasonló programot.)
A Visa érvelése szerint a MasterCard többet vesz el a bankoktól – magasabb díjakkal dolgozik -, ezért tud a nagyobb bevételből többet adni ilyen támogatásokra. Ebben lehet igazság, sokak szerint a MasterCard díjstruktúrájka – milyen szolgáltatásért milyen címen, milyen díjat kér el – átláthatatlan és nagyon egyedi, ám, az a tény, hogy a fontosabb fejlesztéseknél – az említett érintőkártyák mellett a bankkártyás mobil-applikációk (MasterCard Mobile) és a mobiltárca szolgáltatások (T-Com, Vodafone) sehol sem a Visa a partner, aki külföldi tapasztalataival, fejlesztői csapatával a magyar tagbankok segítségére sietne. Hülye helyzet, de az emberek általában azt a zöldségest szeretik, aki ha drágábban is, de garantáltan jobb minőségben szállít.
Lehet azt mondani, hogy a MasterCard bizonyos díjak elfogadásakor zsarol és visszaél piaci fölényével, de ez aligha arra a tételre, az interchange díjra igaz, amiből a bankok gazdagodnak.
+1 érvként azért álljon itt: a MasterCard viszonylag biztosra ment, amikor európai igazgatóságának tagjai közé meghívta a magyar bankkártya kibocsátói piacon 40, az elfogadói piacon 50 százalékos részesedéssel bíró OTP Bank első emberét, Csányi Sándort. Ezt úgy hívják, politika.
5. állítás a GVH megállapította, hogy a MasterCard visszaélt gazdasági erőfölényével és 88 millió forintos bírsággal sújtotta a bankkártya-társaságot..
5. megjegyzés A normális piaci versenyben, ha azt látom, hogy a versenytárs valamilyen rajtam kívül álló okból meggyengül, akkor nem megsajnálom, hanem igyekszem ezt a tényt a saját hasznomra fordítani. A GVH szociális érzékenységet vár el egy versenypiacon? - nem is értjük.
Hangsúlyozzuk: a Visa a „felajánlással” beáldozta Magyarországot (és még két számára nem jelentős piacot), hogy megmeneküljön a brüsszeli vizsgálat elől. Azaz, meglehet, hogy a cég jóval többet nyert, mint amit itt veszít.
Ráadásul amire szintén érdemes lenne a GVH korifeusainak figyelmét felhívni: a brüsszeli vizsgálat a MasterCard ellen nem zárult le. A MasterCard jogosnak tartja a saját árképzését. Ha Brüsszelben olyan eredmény születik, amely – részben vagy egészben – elfogadja a MasterCard érveit, akkor a GVH revidiálja nézeteit? Egyáltalán: joga volt-e a magyar versenyhatóságnak egy olyan helyzet alapján vizsgálódni és szankcionálni, amelynek létrejöttében az EU vizsgálatának döntő szerepe van?
6. állítás Bassola Bálint, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda versenyjogra specializálódott ügyvédje szerint a GVH döntése nem csak a Visára vonatkozik, hanem minden félre, akit kár ért. Lehet szó bankokról, sőt végső soron az ügyfelekről is, akiket megkárosítottak azzal, hogy a magasabb díjak beépültek az árakba. Vagyis a MasterCard versenyjogsértő viselkedése miatt – a bankkártyás fizetések során – többet kellett fizetniük a banki és adott esetben a kereskedelmi szolgáltatásokért – magyarázta a szakértő. Az elvi lehetősége adott annak is, hogy egy ilyen kártérítési eljárást akár fogyasztóvédelmi csoportok is megindíthassanak.
6. megjegyzés A fogyasztókat ért kár felemlegetése óriás bullshit: a bankkártyás jutalékok csökkenéséből a fogyasztó semmit sem érez. Korábban az MNB is úgy vélte, hogy azért nem terjed a bankkártya-elfogadás, mert túl drága a szolgáltatás. De a (MarterCard támogatással) lebonyolított projekt bebizonyította, hogy a kereskedők ingyen sem kérik az automatát – s ez azóta is csak kismértékben változott, noha azóta már a feketekereskedelem visszaszorítását immár az online pénztárgépek is biztosítják. A kereskedők egyszerűen jobban bíznak a készpénzben, amit könnyebben lehet megmozgatni, egyéb célokra használni, mint a bankba érkező, lekönyvelt összegeket.
A bankkártya-elfogadói díjak mára minimum harmadára estek – a legkisebb vállalkozás is 1,5 százalék alatti elfogadói jutalékkal számolhat, ha most pályáztatja meg a szolgáltatókat – ám maga a fogyasztó nem érez ebből semmit, a „nyereséget” a kereskedő lenyeli.
Ami a kereskedőket és az őket ért kárt illeti. Egyrészt ők maguk a szolgáltatóval nem interchange díjról állapodtak meg, hanem egy fix, százalékos elfogadói díjról. (Márciustól és májustól e kérdésben új szabályok lépnek életbe, erről majd írunk.) Ergo közvetlenül nem érinti őket ez. A másik oldala ugyanennek a kérdésnek az, hogy pl. az érintőkártyák elterjedésével számottevően gyorsul a kiszolgálás, javul az értékesítés hatékonysága, ami költséget spórol (3 pénztáros helyett 2 is elég, stb.).
Ráadásul – és ez is új érv lehet – a készpénzhasználat költségei az elmúlt hónapokban drasztikusan megnőttek. A bankok kisebb pénzt fizetnek a betétekre, a készpénz-logisztikai szolgáltatások megdrágultak és a készpénzes tranzakciók után – az átalánydíjas (s így némiképp „ingyenes” kártyás vásárlásokkal ellentétben – ott van az immár felső határ nélküli 6 ezrelékes tranzakciós illeték.
7. állítás „A MasterCard jelentős piaci súlyát jól mutatja, hogy a teljes mennyiség fele érintőkártya, ezen a területen a MasterCard lényegében egyeduralkodó a piacon. Bassola Bálint jelezte, a Visa piaci kiszorításából keletkező és az esetleges egyéb károk megállapítása a polgári bíróság előtt ugyan jogi minősítés, azonban annak alapját komoly közgazdasági szakértői bizonyításnak kell megelőznie”.
7. megjegyzés Az egész „szakértői” hozzászólás legszebb pontja ez. A Visa a bankkártyák terén Európában csak Magyarországon nem piacvezető, érintőkártyák terén olyan tömegtermékek az övék, mint a londoni Oyster Card – ki lehet-e egy világcéget szorítani egy piacról? A válasz igen: ha ez a cég az adott piacon lényegében semmit nem csinál, leszámítva azt, hogy mindenféle hatóságokhoz, hivatalokhoz szaladgál sirdogálva, hogy nem hagyják játszani. Egy piacot úgy lehet építeni – ezt jó eséllyel a GVH és a versenyjogász úr is tudja -, ha beruházunk. Ha termékünket kelendővé tesszük árban, vagy szolgáltatásban. A Visának volna erre lehetősége – nem kis cégről beszélünk.
