A brit kormányzat azonnali hatállyal betiltotta egyes kártyás tranzakcióknál a "túlzott mértékű" díjak felszámítását. A hírről tudósító Portfolio.hu értelmezésével szemben itt nem a kártyahasználathoz kötődő banki díjakról van szó, hanem un. surcharge-ról, ahol a kereskedők, szolgáltatók írnak elő a kártyahasználó számára többletdíjat. Ez a kártyabirtokos által fizetett többletköltség elvben a kereskedőnek az elfogadó banknak fizetett költségeit fedezné, ám - miként példáink mutatják majd - sok esetben ők ehelyett durva mértékű profitra tesznek szert.
A hírt közlő portál forrása egy 2010-es adatokon alapuló felmérést közöl, amely szerint csak abban az évben 300 millió fontot fizettek a britek egyedül – „fapados” – légitársaságoknak a surcharge-olt kártyás tranzakciók után. A mostani brit jogszabály 2 százalékban maximálja az ügyfélnek maximálisan felszámítható díjat – miközben a bankkártyás fizetés elvben ingyenes a szigetországban is.
A surcharge másik formája az, amikor a kereskedők mondjuk bolti vásárlásnál jelzik, hogy a kártyás tranzakciók után izmos – 2-4 százalékos – többletköltséget számítanak fel. Ez persze nem kényelmi díj, hanem a kártyás fizetés elszámolásának költsége, amelyet a kereskedő így átterhel a kártyahasználóra. (Miközben a készpénzhasználat jellemzően többe kerül a kereskedőnek.) Ilyen módú „üzletiesedett” surcharge megoldásokat az elmúlt években például Horvátországban tapasztalhattak a magyar kártyahasználók.
Ugyancsak a surcharge fajtaként lehet értelmezni azt a gyakorlatot, amikor a kereskedő egy előre meghatározott költés alatt egyszerűen nem fogad el kártyát. Az indokot itt az szolgáltatja, hogy a kártyaelszámoló bank vélhetően egy fix összeg +forgalomarányos százalékos mértékben adja meg a kártyás vásárlások után felszámított díjat, s a kereskedő azt próbálja kivédeni – mégha így ügyfelet is veszíthet – hogy ne kelljen a bevételhez képest arányosan magas összeget fizetnie a banknak a kis összegű kártyás tranzakciók után.
Magyarországon – hála Istennek – nem terjedt el a surcharge egyik formája sem. A külön díjak előírásával ugyanakkor a magyar utazók is találkozhatnak ha bankkártyával akarnak repülőjegyet venni. Ráadásul ma már a „magyar” Wizzairnél is megszűnt az a gyakorlat, hogy az Erste Wizzair kártyával történt jegyvásárlás ingyenes – ma már csak kedvezményes díjtételt alkalmaz a légicég törzsvásárlóival szemben. (A nagy példakép Ryanair egy prepaid MasterCard plasztik esetében nyújtott ingyenes vásárlási lehetőséget.) Az, hogy durva lehúzásról van szó, a légitársaságok esetében egyértelműsíti, hogy a komoly, 2-4 százalékos többletköltséget nem a fizetendő összegre, hanem a foglalásban szereplő személyenként és sok esetben utanként számolják fel. Így tehát egy 100 ezer forintos költés, ami mondjuk 4 ember oda-vissza repülőjegyének árát fedezi, a 4 ezer forintos összeg alapú díj helyett (amely egyébként legalább 2500-3300 forinttal több, mint, amit az elfogadó bank kérne a szolgáltatótól) akár 16 ezer forintos többletköltségbe is kerülhet.
A másik terület, ahol általános itthon is a surcharge felszámítása, az az aukciós piac. A külön díj egyrészt érthető – az aukciósházak általában 8 százalékos közvetítői jutalékért dolgoznak – más kérdés, hogy a tranzakciós összegek igen magasak, így a vevő rosszul veheti a liciten túli „indokolatlan” többletköltség felszámítását. Ennek okán a galériák esetében megfontolandónak tartanánk, ha egyedi elfogadói díjtételekről próbálnának megállapodni a bankokkal.
Visszatérve az alaphírre. A kezdeményezés érthető, ám alighanem mindannyian arra várunk, hogy miként lép a hírre Michael O'Leary, a Ryanair főnöke. Nem kétséges, frappáns válasz érkezik a brit jogszabályra.
